Adatkezelési Tájékoztató

 

Az adatkezelési tájékoztató célja

 

Jelen dokumentum célja, hogy az "angyalkert-tea.hu" oldal, üzemeltetője, tulajdonosa (Szanyi Attila) mint adatkezelő (a továbbiakban egységesen Adatkezelő) leírja az Adatkezelő szervezetében alkalmazott és működő, személyes adatnak minősülő adatokra vonatkozó adatvédelmi szabályokat, eljárásokat és védelmi intézkedéseket.

Az Adatkezelő egyúttal e dokumentumban tájékoztatja ügyfeleit, partnereit, illetőleg minden olyan természetes- és jogi személyt, akik az Adatkezelővel bármilyen – jogi szempontból értelmezhető – kapcsolatban állnak és a személyes kezelése során érintettségük keletkezik, az általa kezelt személyes adatok kezelésének szabályairól, az alkalmazott védelmi intézkedésekről eljárásokról és az adatkezelés módjáról.

Az Adatkezelő jelen Adatkezelési tájékoztatóban leírt szabályokat, rendelkezéseket és kötelezettségeket saját magára jogilag kötelező érvényűnek tekinti, és működése során alkalmazza, valamint kijelenti, hogy jelen dokumentumban leírt és alkalmazott adatvédelmi szabályok és eljárások megfelelnek a hatályos adatvédelmi nemzeti és Európai Uniós jogszabályoknak.

Adatkezelő kijelenti továbbá, hogy fontosnak tekinti az információs önrendelkezés jogát, különös tekintettel a személyes adatokra és saját hatókörében minden elérhető szervezeti, működési, szabályozási és technológia intézkedést megtesz e jogok betartása és betartatása érdekében.

A tájékoztató érvényessége

Jelen tájékoztató hatályos 2021. 03. 16-tól

Az Adatkezelési tájékoztató mindenkor hatályos verziója az angyalkert-tea.hu oldalon érhető el.

Bevezetés

Szanyi Attila egyéni vállalkozó (székhely és levelezési cím: 3866. Litka, Fő út 33. adószám: 57129354-2-25, a továbbiakban mint Szolgáltató, Adatkezelő) alá veti magát a következő tájékoztatónak.

Jelen Adatkezelési tájékoztató az alábbi oldalak (weblapok/honlapok,webshop), valamint a hozzá kapcsolódó aldomainek adatkezelését szabályozza: https://angyalkert-tea.hu

 

 

 

 

1.   Az Adatkezelő megnevezése és elérhetőségei

Név: Szanyi Attila

Székhely, postacím: 3866, Litka, Fő út 33

Adószám: 57129354-2-25

Telefon: +36 1 426-8004

E-mail: [email protected]

 Az adatvédelmi tisztségviselő nem került kinevezésre.

2.   Adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályok:

AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2016/679 RENDELETE (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)
2011.évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.)
2012. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
2.1 Fogalom meghatározások

„személyes adat”: azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; ami alapján azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható;
„adatkezelés”: a személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés;
„Adatkezelő”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az Adatkezelőt vagy az Adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja;
„Adatfeldolgozó”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az Adatkezelő nevében személyes adatokat kezel;
„címzett”: az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak;
„az érintett hozzájárulása”: az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez;
„adatvédelmi incidens”: a biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi.
 2.2 A személyes adatok kezelésére vonatkozó elvek

A személyes adatok:

a) kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
b) gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztethetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
c) az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
d) pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok  ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából,  tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő  technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
f) kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).
Az Adatkezelő felelős a fentiek megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).

2.3.Az adatkezelés jogalapja

 1.Személyes adat akkor kezelhető, ha

• ahhoz az érintett hozzájárul, vagy

• azt törvény vagy – törvény felhatalmazása alapján, az abban meghatározott körben – helyi önkormányzat rendelete közérdeken alapuló célból elrendeli.

 2. Személyes adat kezelhető akkor is, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése

 a) az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges, vagy

b) az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.

3. Ha az érintett cselekvőképtelensége folytán vagy más elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, akkor a saját vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelméhez, valamint a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető közvetlen veszély elhárításához vagy megelőzéséhez szükséges mértékben a hozzájárulás akadályainak fennállása alatt az érintett személyes adatai kezelhetőek.

 4. A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilatkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges.

5. Ha a hozzájáruláson alapuló adatkezelés célja az adatkezelővel írásban kötött szerződés végrehajtása, a szerződésnek tartalmaznia kell minden olyan információt, amelyet a személyes adatok kezelése az érintettnek ismernie kell, így különösen a kezelendő adatok meghatározását, az adatkezelés időtartamát, a felhasználás célját, az adatok továbbításának tényét, címzettjeit, adatfeldolgozó igénybevételének tényét. A szerződésnek félreérthetetlen módon tartalmaznia kell, hogy az érintett aláírásával hozzájárul adatainak a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.

6. Ha a személyes adat felvételére az érintett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő a felvett adatokat törvény eltérő rendelkezésének hiányában

• a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából, vagy

• az Adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll

 

2.4.Az adatkezelés célhoz kötöttsége

1. Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie.

2. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.

2.5.Az adatkezelés egyéb elvei

A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek. Az adatkezelés során biztosítani kell az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani.

3. Funkcionális adatkezelés

3.1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a honlap/weboldal funkcionalitásának működése körében a következőket:

a) az adatgyűjtés ténye,

 b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

d) az adatkezelés időtartama,

e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

3.2. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Felhasználói név, jelszó, vezeték- és keresztnév, e-mail cím, telefonszám, szállítási cím, szállítási név, számlázási cím, számlázási név, a regisztráció időpontja, regisztrációkori IP cím.

3.3. Az érintettek köre: A honlapon/weboldalon regisztrált valamennyi érintett.

3.4. Az adatgyűjtés célja: Szolgáltató a weboldal teljes körű használata, pl. szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés létrehozása, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése, az abból származó díjak számlázása, valamint az azzal kapcsolatos követelések érvényesítése, továbbá hírlevél küldés nyújtásának céljából kezeli a Felhasználók személyes adatait.

3.5. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A regisztráció törlésével azonnal. Kivéve a számviteli bizonylatok esetében, hiszen a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. § (2) bekezdése alapján 8 évig meg kell őrizni ezeket az adatokat. A könyvviteli elszámolást közvetlenül és közvetetten alátámasztó számviteli bizonylatot (ideértve a főkönyvi számlákat, az analitikus, illetve részletező nyilvántartásokat is), legalább 8 évig kell olvasható formában, a könyvelési feljegyzések hivatkozása alapján visszakereshető módon megőrizni.

3.6. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

3.7. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: A következő lehetséges adatok módosítását lehet elvégezni a weboldalakon, pl.: Felhasználói név, jelszó, vezeték és keresztnév, e-mail cím, telefonszám, szállítási cím, szállítási név, számlázási cím, számlázási név. A személyes adatok törlését, vagy módosítását az alábbi módokon tudja érintett kezdeményezni:

– postai úton a 3866, Litka, Fő u 33 címen

– e-mail útján az [email protected] e-mail címen.

3.8. Az adatkezelés jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Elker tv.) 13/A. § (3) bekezdése:

A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az e törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

4. A funkcionális adatkezelésre vonatkozó alapelvek

4.1. A szolgáltató az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtására irányuló szerződésből származó díjak számlázása céljából kezelheti az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos természetes személyazonosító adatokat, lakcímet, valamint a szolgáltatás igénybevételének időpontjára, időtartamára és helyére vonatkozó adatokat.

4.2. A szolgáltató a szolgáltatás nyújtása céljából kezelheti azon személyes adatokat, amelyek a szolgáltatás nyújtásához technikailag elengedhetetlenül szükségesek. A szolgáltatónak az egyéb feltételek azonossága esetén úgy kell megválasztania és minden esetben oly módon kell üzemeltetnie az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtása során alkalmazott eszközöket, hogy személyes adatok kezelésére csak akkor kerüljön sor, ha ez a szolgáltatás nyújtásához és az Elker törvényben meghatározott egyéb célok teljesüléséhez feltétlenül szükséges, azonban ebben az esetben is csak a szükséges mértékben és ideig.

4.3. A szolgáltató a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos adatokat bármely egyéb célból – így különösen szolgáltatása hatékonyságának növelése, az igénybe vevőnek címzett elektronikus hirdetés vagy egyéb címzett tartalom eljuttatása, piackutatás céljából – csak az adatkezelési cél előzetes meghatározása mellett és az igénybe vevő hozzájárulása alapján kezelhet.

4.4. Az igénybe vevőnek az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevételét megelőzően és a szolgáltatás igénybevétele során is folyamatosan biztosítani kell, hogy az adatkezelést megtilthassa.

4.5. A kezelt adatokat törölni kell a szerződés létrejöttének elmaradását, a szerződés megszűnését, valamint a számlázást követően. Az adatokat törölni kell, ha az adatkezelési cél megszűnt, vagy az igénybe vevő így rendelkezik. Törvény eltérő rendelkezése hiányában az adattörlést haladéktalanul el kell végezni.

4.6. A szolgáltatónak biztosítania kell, hogy az igénybe vevő az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás igénybevétele előtt és az igénybevétel során bármikor megismerhesse, hogy a szolgáltató mely adatkezelési célokból mely adatfajtákat kezel, ideértve az igénybe vevővel közvetlenül kapcsolatba nem hozható adatok kezelését is.

5.Cookie-k (sütik) kezelése

5.1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a webshop/weboldal cookie adatkezelése körében a következőket:

a) az adatgyűjtés ténye,

b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

 d) az adatkezelés időtartama,

e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

5.2. Weboldalakra/honlapokra jellemző cookie-k az úgynevezett „jelszóval védett munkamenethez használt cookie”, „bevásárlókosárhoz szükséges cookie-k” és „biztonsági cookie-k”, melyek használatához nem szükséges előzetes hozzájárulást kérni az érintettektől.

5.3. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: egyedi azonosítószám, dátumok, időpontok

5.4. Az érintettek köre: A weboldalt/honlapot látogató valamennyi érintett.

5.5. Az adatkezelés célja: a felhasználók azonosítása, az érdeklődési kör és az esetleges megrendelés/megrendelések nyilvántartására és a látogatók nyomon követése.

5.6. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: Az adatkezelés időtartama a session cookie-k esetén a honlapok látogatásának befejezéséig tart.

5.7. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

5.8. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintettnek lehetőségük van a cookie-kat törölni a böngészők Eszközök/Beállítások menüjében általában az Adatvédelem menüpont beállításai alatt.

 

A korlátozás és törlés menete a leggyakrabban használt böngészőkben:

Firefox, Google Chrome, Internet Explorer 

5.9. Az adatkezelés jogalapja: Az érintettől hozzájárulás nem szükséges, amennyiben a cookie-k használatának kizárólagos célja az elektronikus hírközlő hálózaton keresztül történő közléstovábbítás vagy arra az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért, az információs társadalommal összefüggő szolgáltatás nyújtásához a szolgáltatónak feltétlenül szüksége van.

5.10. A weboldal/honlap látogatottsági adatait a Google Analytics és Adwords szolgáltatás igénybevételével méri a Szolgáltató. A szolgáltatás használata során adatok kerülnek továbbításra. A továbbított adatok az érintett azonosítására nem alkalmasak. A Google adatvédelmi elveiről bővebb információ itt olvasható: Google Adatvédelmi és Általános Szerződési Feltételek

6. Hírlevél, DM tevékenység

6.1. A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. §-a értelmében Felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató reklámajánlataival, egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott elérhetőségein (pl. elektronikus levélcím, vagy telefonszám) megkeresse.

 6.2. Továbbá Ügyfél/Felhasználó a jelen tájékoztató rendelkezéseit szem előtt tartva hozzájárulhat ahhoz, hogy Szolgáltató a reklámajánlatok küldéséhez szükséges személyes adatait kezelje.

6.3. Szolgáltató nem küld kéretlen reklámüzenetet, és Felhasználó korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen leiratkozhat az ajánlatok küldéséről. Ebben az esetben Szolgáltató minden – a reklámüzenetek küldéséhez szükséges – személyes adatát törli nyilvántartásából és további reklámajánlataival nem keresi meg a Felhasználót. Felhasználó a reklámokról leiratkozhat az email üzenetben lévő linkre kattintva.

6.4. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a hírlevél-küldés adatkezelése körében a következőket:

a) az adatgyűjtés ténye,

b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

d) az adatkezelés időtartama, e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye, f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

6.5. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre: név, e-mail cím, dátum, időpont.

6.6. Az érintettek köre: A hírlevélre feliratkozó valamennyi érintett.

6.7. Az adatkezelés célja: reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek (e-mail üzenet) küldése az érintett részére, tájékoztatás nyújtása az aktuális információkról, termékekről, akciókról, új funkciókról stb.

6.8. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: a hozzájáruló nyilatkozat visszavonásáig, azaz a leiratkozásig tart az adatkezelés.

6.9. Az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye: A személyes adatokat az adatkezelő munkatársai kezelhetik, a fenti alapelvek tiszteletben tartásával.

6.10. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett bármikor, ingyenesen leiratkozhat a hírlevélről.

6.11. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (5) bekezdése:

A reklámozó, a reklámszolgáltató, illetve a reklámot közzé tevő – a hozzájárulásban meghatározott körben – a náluk hozzájáruló nyilatkozatot tevő személyek személyes adatairól nyilvántartást vezet. Az ebben a nyilvántartásban rögzített – a reklám címzettjére vonatkozó – adat csak a hozzájáruló nyilatkozatban foglaltaknak megfelelően, annak visszavonásáig kezelhető, és harmadik fél számára kizárólag az érintett személy előzetes hozzájárulásával adható át.

 

 

 

 

7. Facebook

7.1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a weboldal/honlap adattovábbítási tevékenysége körében a következőket:

a) az adatgyűjtés ténye,

 b) az érintettek köre,

 c) az adatgyűjtés célja,

d) az adatkezelés időtartama,

 e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

7.2. Az adatgyűjtés ténye, a kezelt adatok köre: Facebook.com közösségi oldalon regisztrált neve, illetve a felhasználó nyilvános profilképe.

7.3. Az érintettek köre: Valamennyi érintett, aki regisztrált a Facebook.com közösségi oldalon, és „lájkolta” (a Facebook.com oldalon látható „Like” gombra való kattintással) a weboldalt/honlapot.

7.4. Az adatkezelés célja: A Facebook.com oldalon, a weboldal/honlap egyes tartalmi elemeinek, termékeinek, akcióinak, vagy magának a weboldalnak a megosztása, illetve „lájkolása”.

7.5. Az adatkezelés időtartama, az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye és az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az adatok forrásáról, azok kezeléséről, illetve az átadás módjáról, és jogalapjáról a http://www.facebook.com/about/privacy/ címen tájékozódhat az érintett.

7.6. Az adatkezelés a Facebook.com weboldalon valósul meg, így az adatkezelés időtartamára, módjára, illetve az adatok törlési és módosítási lehetőségeire a facebook.com közösségi oldal szabályozása vonatkozik: Facebook Adatkezelési Szabályzat

7. Az adatkezelés jogalapja: az érintett önkéntes hozzájárulása személyes adatai kezeléséhez a Facebook.com weboldalon.

8. Adattovábbítás

8.1. Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 20. § (1) bekezdése alapján, meg kell határozni a weboldal/honlap adattovábbítási tevékenysége körében a következőket:

a) az adatgyűjtés ténye,

b) az érintettek köre,

c) az adatgyűjtés célja,

 d) az adatkezelés időtartama,

e) az adatok megismerésére jogosult lehetséges adatkezelők személye,

f) az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése.

8.2. Az adatkezelés ténye, a kezelt adatok köre.

 a) A továbbított adatok köre a szállítás lebonyolítása érdekében: Telefonszám, szállítási cím, szállítási név, számlázási cím, számlázási név.

b) A továbbított adatok köre az esetleges online fizetés lebonyolítása érdekében: Vezeték- és keresztnév, e-mail cím, számlázási cím, számlázási név.

8.3. Az érintettek köre: A házhozszállítást/online vásárlást/postai úton, vagy egyéb úton történő szállítást kérő valamennyi érintett.

8.4. Az adatkezelés célja: A megrendelt termék házhoz szállítása/az online vásárlás lebonyolítása/postai, vagy egyéb úton történő szállítása.

8.5. Az adatkezelés időtartama, az adatok törlésének határideje: A házhozszállítás/online fizetés/postai úton történő szállítás lebonyolításáig tart, illetve a számlázással kapcsolatos vonatkozó jogszabályok szerint.

8.6. Az érintettek adatkezeléssel kapcsolatos jogainak ismertetése: Az érintett kérheti a házhoz szállító/online fizetést/postai úton történő szállítást biztosító szolgáltató adatkezelőtől a személyes adatainak mielőbbi törlését a szolgáltatást biztosító cégtől.

8.7. Az adattovábbítás jogalapja: a Felhasználó hozzájárulása, az Infotv. 5. § (1) bekezdése, illetve az elektronikus kereskedelemi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 13/A. § (3) bekezdése.

8.8.Adatokat kezelnek az alábbi, szerződött cégek:

·       Webonic Kft. 1132 Budapest Victor Hugó u 18-22. – Tárhelyszolgáltatás Adatkezelési tájékoztató

·       Getresponse - Ul, Arkońska 6/a3, 80-387 Gdańsk, Lengyelország /National Court Register No. 0000187388, TAX ID (EU VAT) 9581468984 - Hírlevél szolgáltató Adatkezelési tájékoztató

·      Mailmanch - 388 Market St, Suite 1300, San Francisco, CA 94111 - Hírlevél szolgáltató [email protected] Adatkezelési tájékoztató

·       PayPal (Europe) S.à.r.l. et Cie, S.C.A., 22-24 Boulevard Royal L-2449, Luxemburg - Online Fizetési szolgáltató Adatkezelési tájékoztató  

·        Paylike P. O. Pedersensvej 14, Aarhus, Dánia -Online Fizetési szolgáltató, [email protected], Adatkezelési tájékoztató  

·       K&H Bank Zrt. 1095 Budapest, Lechner Ödön fasor 9. – Átutalásos fizetés Adatvédelmi tájékoztató

·       KBOSS.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (KBOSS.hu Kft.)
Székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7. – Online számla szolgáltató mail: [email protected] Adatvédelmi tájékoztató

9.Adatbiztonság

9.1.Az adatkezelő köteles az adatkezelési műveleteket úgy megtervezni és végrehajtani, hogy biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét.

9.2. Az adatkezelő, illetve tevékenységi körében az adatfeldolgozó köteles gondoskodni az adatok biztonságáról, köteles továbbá megtenni azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítani azokat az eljárási szabályokat, amelyek az Info tv., valamint az egyéb adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.

9.3. Az adatokat megfelelő intézkedésekkel védeni kell különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megváltozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.

9.4. A különböző nyilvántartásokban elektronikusan kezelt adatállományok védelme érdekében megfelelő technikai megoldással biztosítani kell, hogy a nyilvántartásokban tárolt adatok – kivéve, ha azt törvény lehetővé teszi – közvetlenül ne legyenek összekapcsolhatók és az érintetthez rendelhetők.

9.5. A személyes adatok automatizált feldolgozása során az adatkezelő és az adatfeldolgozó további intézkedésekkel biztosítja a.

a jogosulatlan adatbevitel megakadályozását;

b. az automatikus adatfeldolgozó rendszerek jogosulatlan személyek általi, adatátviteli berendezés segítségével történő használatának megakadályozását;

c. annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy a személyes adatokat adatátviteli berendezés alkalmazásával mely szerveknek továbbították vagy továbbíthatják;

d. annak ellenőrizhetőségét és megállapíthatóságát, hogy mely személyes adatokat, mikor és ki vitte be az automatikus adatfeldolgozó rendszerekbe;

e. a telepített rendszerek üzemzavar esetén történő helyreállíthatóságát és

f. azt, hogy az automatizált feldolgozás során fellépő hibákról jelentés készüljön.

9.6. Az adatkezelőnek és az adatfeldolgozónak az adatok biztonságát szolgáló intézkedések meghatározásakor és alkalmazásakor tekintettel kell lenni a technika mindenkori fejlettségére. Több lehetséges adatkezelési megoldás közül azt kell választani, amely a személyes adatok magasabb szintű védelmét biztosítja, kivéve, ha az aránytalan nehézséget jelentene az adatkezelőnek.

10. Az adatok tárolási helyei

Adatkezelő a személyes adatokat integrált informatikai rendszerén tárolja. A rendszer elemei a következő földrajzi, fizikai helyeken vannak elhelyezve:

Honlap tárhelyszolgáltató:

Webonic Kft, 1132 Budapest Victor Hugó u 18-22

E-mail címe: [email protected], Weboldala: webonic.hu

Hírlevélküldés tárhelyszolgáltató: 

·     Ul, Arkońska 6/a3, 80-387 Gdańsk, Lengyelország /National Court Register No. 0000187388, TAX ID (EU VAT) 9581468984 / Hírlevél szolgáltató/ Adatkezelési tájékoztató Email címe  [email protected].  Weboldala: getresponse.com

·    Mailmanch - 388 Market St, Suite 1300, San Francisco, CA 94111 /Hírlevél szolgáltató/ Email címe: [email protected] Weboldala: legal.mailmunch.com/privacy/, Adatkezelési tájékoztató

Számlaadatok tárolási helye:

KBOSS.hu Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (KBOSS.hu Kft.)
Székhely: 1031 Budapest, Záhony utca 7. – Online számla szolgáltató Adószám: 13421739-2-41 E-mail: [email protected] Adatvédelmi tájékoztató

11. Az érintettek jogai

11.1. Az érintett kérelmezheti az Szolgáltatónál, hogy az adjon tájékoztatását személyes adatai kezeléséről, kérheti személyes adatainak helyesbítését, valamint kérheti személyes adatainak – a kötelező adatkezelés kivételével – törlését vagy zárolását.

11.2. Az érintett kérelmére az adatkezelő tájékoztatást ad az érintett általa kezelt, illetve az általa megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatairól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.

11.3. Az adatkezelő az adattovábbítás jogszerűségének ellenőrzése, valamint az érintett tájékoztatása céljából adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza az általa kezelt személyes adatok továbbításának időpontját, az adattovábbítás jogalapját és címzettjét, a továbbított személyes adatok körének meghatározását, valamint az adatkezelést előíró jogszabályban meghatározott egyéb adatokat.

11.4. Az adatkezelő köteles a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül, közérthető formában, az érintett erre irányuló kérelmére írásban megadni a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes.

11.5. Felhasználó kérelmére Szolgáltató tájékoztatást ad az általa kezelt adatokról, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az esetleges adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá – az érintett személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről. Szolgáltató a kérelem benyújtásától számított legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül írásban, közérthető formában adja meg a tájékoztatást. A tájékoztatás ingyenes.

11.6. Szolgáltató, amennyiben a személyes adat a valóságnak nem felel meg, és a valóságnak megfelelő személyes adat az adatkezelő rendelkezésére áll, a személyes adatot helyesbíti.

11.7. Törlés helyett Szolgáltató zárolja a személyes adatot, ha a Felhasználó ezt kéri, vagy ha a rendelkezésére álló információk alapján feltételezhető, hogy a törlés sértené a Felhasználó jogos érdekeit. A zárolt személyes adat kizárólag addig kezelhető, ameddig fennáll az az adatkezelési cél, amely a személyes adat törlését kizárta.

 11.8. Szolgáltató törli a személyes adatot, ha kezelése jogellenes, a Felhasználó kéri, a kezelt adat hiányos vagy téves – és ez az állapot jogszerűen nem orvosolható – feltéve, hogy a törlést törvény nem zárja ki, az adatkezelés célja megszűnt, vagy az adatok tárolásának törvényben meghatározott határideje lejárt, azt a bíróság vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elrendelte.

11.9. Az adatkezelő megjelöli az általa kezelt személyes adatot, ha az érintett vitatja annak helyességét vagy pontosságát, de a vitatott személyes adat helytelensége vagy pontatlansága nem állapítható meg egyértelműen.

11.10. A helyesbítésről, a zárolásról, a megjelölésről és a törlésről az érintettet, továbbá mindazokat értesíteni kell, akiknek korábban az adatot adatkezelés céljára továbbították. Az értesítés mellőzhető, ha ez az adatkezelés céljára való tekintettel az érintett jogos érdekét nem sérti.

11.11. Ha az adatkezelő az érintett helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelmét nem teljesíti, a kérelem kézhezvételét követő 30 napon belül írásban közli a helyesbítés, zárolás vagy törlés iránti kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A helyesbítés, törlés vagy zárolás iránti kérelem elutasítása esetén az adatkezelő tájékoztatja az érintettet a bírósági jogorvoslat, továbbá a Hatósághoz fordulás lehetőségéről.

11.12. A Felhasználó szavatolja a Szolgáltatónak adott bárminemű információ (pl.: név, cím, email cím, telefonszám, számlázási adatok, stb.) pontosságát, azok helytelenül/hiányosan való megadásából eredő bárminemű hibás teljesítés miatt a Szolgáltatóval szemben sem anyagi-, jogi-, vagy egyéb jellegű követeléssel nem élhet. Szolgáltató megtesz minden szükséges intézkedést, mellyel a szolgáltatáshoz szükséges információt/adatokat a Felhasználótól beszerezze, illetve a Felhasználó kérésére, vagy pontosítására javítja a helytelen/hibás adatot/adatokat.

12. Jogorvoslat

12.1. Felhasználó tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen, ha

a) a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az Szolgáltatóra vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez, vagy az Szolgáltató, adatátvevő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el;

b) a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvéleménykutatás vagy tudományos kutatás céljára történik;

c) törvényben meghatározott egyéb esetben.

12.2. Szolgáltató a tiltakozást a kérelem benyújtásától számított legrövidebb időn belül, de legfeljebb 15 nap alatt megvizsgálja, annak megalapozottsága kérdésében döntést hoz, és döntéséről a kérelmezőt írásban tájékoztatja. Ha az Szolgáltató az érintett tiltakozásának megalapozottságát megállapítja, az adatkezelést – beleértve a további adatfelvételt és adattovábbítást is – megszünteti, és az adatokat zárolja, valamint a tiltakozásról, továbbá. az annak alapján tett intézkedésekről értesíti mindazokat, akik részére a tiltakozással érintett személyes adatot korábban továbbította, és akik kötelesek intézkedni a tiltakozási jog érvényesítése érdekében.

12.3. Amennyiben a Felhasználó Szolgáltatónak a meghozott döntésével nem ért egyet, az ellen – annak közlésétől számított 30 napon belül – bírósághoz fordulhat. A bíróság soron kívül jár el.

12.4. Az adatkezelő esetleges jogsértése ellen panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:

Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság

1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.

Levelezési cím: 1530 Budapest, Postafiók:

Telefon: +36 -1-391-1400

Fax: +36-1-391-1410

E-mail: [email protected]

 

13. Bírósági jogérvényesítés

13.1. Azt, hogy az adatkezelés a jogszabályban foglaltaknak megfelel, az adatkezelő köteles bizonyítani. Az adattovábbítás jogszerűségét az adatátvevő köteles bizonyítani.

13.2. A per elbírálása a törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az érintett választása szerint – az érintett lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható.

13.3. A perben fél lehet az is, akinek egyébként nincs perbeli jogképessége. A perbe a Hatóság az érintett pernyertessége érdekében beavatkozhat.

13.4. Ha a bíróság a kérelemnek helyt ad, az adatkezelőt a tájékoztatás megadására, az adat helyesbítésére, zárolására, törlésére, az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés megsemmisítésére, az érintett tiltakozási jogának figyelembevételére, illetve az adatátvevő által kért adat kiadására kötelezi.

13.5. Ha a bíróság az adatátvevő kérelmét elutasítja, az adatkezelő köteles az érintett személyes adatát az ítélet közlésétől számított 3 napon belül törölni. Az adatkezelő köteles az adatokat akkor is törölni, ha az adatátvevő a meghatározott határidőn belül nem fordul bírósághoz.

13.6. A bíróság elrendelheti ítéletének – az adatkezelő azonosító adatainak közzétételével történő – nyilvánosságra hozatalát, ha azt az adatvédelem érdekei és nagyobb számú érintett védett jogai megkövetelik.

14.Kártérítés és sérelemdíj

14.1. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni.

14.2. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet.

14.3. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő.

14.4. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.

 

 

Zárszó

A tájékoztató elkészítése során figyelemmel voltunk az alábbi jogszabályokra:

– 2015. évi CLXXXVI. törvény – 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (a továbbiakban: Infotv.)

 – 2001. évi CVIII. törvény – az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről (főképp a 13/A. §- a)

– 2008. évi XLVII. törvény – a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról;

 – 2008. évi XLVIII. törvény – a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól (különösen a 6.§-a)

– 2005. évi XC. törvény az elektronikus információszabadságról – 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (kifejezetten a 155.§-a) – 16/2011. sz. vélemény a viselkedésalapú online reklám bevált gyakorlatára vonatkozó EASA/IAB-ajánlásról